36.Rész

Berry

Nem lepődtem meg azon, ahogy Maya reagált erre az egészre. Szerettem volna utána menni, de sajnos ahogy lábamra álltam, azonnal össze is estem.
- Inkább most, hagyjuk. Had dühöngje ki magát.
- De mi van ha valami hülyeséget csinál? - kérdezte aggódva James.
- Nem fog. Csak ideges, de majd megnyugszik...remélem. - nyugtattam meg. Ujjait tördelve ült le végül.
- Ez faszfej is. Mit pofázik bele más életébe? Főleg a híradóba? - csattant fel kis gondolkozási idő után Tristan.
- Szerintetek tényleg úgy van ahogy mondta? - kérdeztem.
- Biztos vagyok benne, hogy nem. - rázta a fejét Tris.
- De elég komolynak tűnt. - húztam félre a számat.
- Nem érdekel. - vágta rá. James kezeibe temette arcát, de el tudtam képzelni, hogy magába ő is körülbelül úgy viselkedik mint Maya. Feltápászkodtam a kanapéról, majd dülöngélve felsétáltam Brad szobájába. Az asztalán egy csomó levél hevert. Gondolom a rajongóktól. Leültem, majd bámulni kezdtem őket. Nem lenne jó ötlet kinyitni és nem is szabadna, de egyszerűen annyira kíváncsi lettem. Az egyikért nyúltam, majd felszakítottam a borítékot. Egy levél és egy fénykép volt benne Bradről. A képet kezdtem fürkészni. Elmosolyodtam rajta.

Brad taknyosan lépett a szobába. Ijedten kaptam rá tekintetem.
- Kibontottad a levelem? - nézett a kezemben lévő papírra.
- Igen. Ne haragudj... - kezdtem volna magyarázkodásba, de nem hagyta.
- Nem hiszem el. Azok nekem szólnak és kinyitod, elolvasod. Ha megkérdezted volna azt mondtam volna nyugodtan nézd meg, de a hátam mögött ezt csinálod és ez rosszul esik. - csukta be ingerülten az ajtót maga mögött. Már megint kezdi? Miért kell mindenen ennyire felkapni a vizet?
- Oké. Sajnálom mondtam. Nem kellett volna. - tettem az asztalra.
- Hát nem. - vette kezébe a levelet és a képet.
- Miért nem érzel egy kicsit együtt velem? Mondd ha értem több 1000 fiú rajongana és küldene nekem szerelmes leveleket te mit szólnál hozzá? Nem gondoltam, hogy ekkora dolog ez neked. Hisz csak egy levél. Nem gondoltam, hogy bármi olyan lenne benne amit titkolná előlem. - magyaráztam őszintén, mert tényleg így éreztem. Nem válaszolt. Csak a levelet fürkészte. - Miért kell folyton veszekednünk valamin? - kérdeztem végül.
- Nem tudom. És nem tudom mit szólnék. Valószínű nekimennék az összes fiúnak. De még így is azt tenném legszívesebben, ha bármelyik rád néz, szóval nem tudom, de nem is akarom elképzelni milyen lenne. Remélem megérted. És valóban nincs mit titkolnom, csak egyszerűen nem értem miért nem mondtad, hogy érdekel mi áll bennük. - mondta. Bólintottam.
- Nem tudom. Talán féltem, hogy mit szólnál hozzá. - álltam fel. Brad szorosan magához vont.
- Nagyon szarul vagyok. - nevetett talán kínjába.
- Én is. - néztem rá.
- Nem baj. Legalább megcsókolhatlak, így hogy már nem tudlak megfertőzni. - mondta, majd egy gyors csókot lehelt ajkaimra. Ekkor ajtócsapódást hallottunk. Kiszakadva Brad karjaiból, futottam le remélve, hogy barátnőm érkezett meg. Így volt. Arcát kifújta a szél és zaklatottan állt meg az ajtó előtt. Felé rohanva átöleltem.

Azonnal viszonozta ölelésemet. Éreztem, hogy már nagyon ki volt bukva.
- Hol voltál? Minden rendben? - kérdeztem egy kis idő után.
- Jól vagyok. Most nem akarok erről beszélni. - mondta. Bólintottam, ezzel jelezve, hogy megértettem. A többiek is azonnal körénk gyűltek, de Mayát felhúzva a lépcsőn, szobájába zárkóztunk.
- Szard le őket! Kit érdekel! Tudom mondani könnye, de te Maya vagy. Maya Evans. A lány akit nem érdekel mások mit gondolnak róla! - ültem le az ágyra, majd ő is így tett.
- A fiúk értelmi fogyatékosságban szenvednek. - mondta.
- Igen. Érzelmi analfabéták. - mondtam vigyorogva, majd nevetve Mayára vetettem magam.

 

Ezek után annyit beszélgettünk. Annyira imádom. Valahogy megért. Mintha ő lenne a másik felem. Épp azért, mert ennyire ellenkezünk. Talán épp ezért illünk ennyire össze. Egyszerűen minden mondatával megnevettet és ha kell megvigasztal.

- Bocsi, hogy megzavarom a lassan 2 órája tartó "beszélgetéseteket", de most már el akarom rabolni Berryt. - nyit be Bradley.
- Én meg Mayát. Tristanék elmentek bulizni. - nézett be mögötte vigyorogva McVey is.
- Neee! - mondtuk egyszerre. A fiúk az ágy széléhez állva folytatták a beszélgetést.
- Mióta lettetek ilyen elválaszthatatlanok? - tette fel a költői kérdést barátom.
- Kérlek még egy kicsit. - néztem rá kiskutya szemekkel.
- Még egy-két órát. - tette hozzá Maya, barátját kérlelve.
- Aha. Na most már elég lesz! - mondták, majd egyszerre felkaptak minket, majd mi egymás kezét szorongatva kapálóztunk, de minden hiába. A folyosóra kiérve engem Brad szobájába vitt, Mayát, pedig James az ő szobájába. Játszva a sértődöttet, karba tett kézzel leültem az ágyra.
- Jahjj, most durci vagy? - vigyorgott mellém ülve Brad. Nem válaszoltam. Nem szóltam hozzá. - Ne haragudj, hogy veled akartam lenni. - nevetett, mire már nem bírtam tovább és elvigyorodtam, majd felé fordulva megcsókoltam. Az ágyra feküdtünk. Brad magához vette a könyvét és olvasgatni kezdte, míg én újra magamhoz véve egy rajongói levelet, olvasgatni kezdtem. Egyikünk se volt valami jól. Szenvedve forgolódtunk az ágyba. Egy idő után Brad abbahagyta az olvasást. Mellém feküdt, majd mellkasára húzott. Beszélgetni kezdtünk. Mindenről. A rajongókról, rólunk, a turnéról, hogy mi lesz ha vége a nyárnak és sok mindenről még. Aztán bekapcsoltuk a laptopját és egy filmet kezdtünk nézni, bár nem sokáig bírtuk. Közben helyezkedtünk össze vissza. Unalmas volt a film. Nem is néztük végig. Meglepődve néztem meg az időt telefonomon és bár még csak 10 óra volt, de már ragadtak le a szemeim. Gyenge voltam és erőtlen a betegség miatt és ezt Bradley is észrevette. Feltápászkodott, majd behúzta a függönyöket és vissza dőlve az ágyba, magához húzva, hátulról ölelt át és ránk húzta a takarót. Így hamar elaludtam karjai között.

.